R. Revesa: Anya könnye

Kisfiú megkérdezte az Anyját: "Miért sírsz?"
"Azért mert asszony vagyok mondta neki."
"Nem értem" - mondja a fiú.

Az anya csak átölelte és mondta nem is fogod soha megérteni.
Később a fiú az apját kérdezte meg: "Miért tűnik úgy hogy Anyu ok nélkül sír?"
"Minden asszony ok nélkül sír" - ennyi volt az egész amit az apja mondhatott.
A kisfiú felnőtt és férfivá vált.
És folyton nem értette miért sírnak az asszonyok.
Végül felhívta az Istent és mikor végre kapcsolatba lépett vele megkérdezte: "Uram miért sírnak olyan könnyen az asszonyok?"
Az Isten így felelt: "Mikor az asszonyt teremtettem különlegesnek kellett lennie.
Teremtettem neki vállat, elég erőset ahhoz, hogy elbírja a világ terhét, de oly gyöngédet hogy nyugalmat biztosítsanak. Adtam neki belső erőt hogy bírja ki a gyermek szülést és elutasítást melyet sokszor kap a gyermekeitől. Adtam neki keménységet amely segít neki folytatni ott ahol már mindenki feladja. Gondoskodni a családjáról betegség és fáradság ellenére panasz nélkül. Adtam neki érzést szeretni gyermekeit minden körülmény közt. Annak ellenére is mikor a gyermeke mélyen megsérti. Adtam neki erőt elfogadni a férjét hibái ellenére. Bordájából formáltam öt hogy őrizze az ő szívét. Adtam neki bölcsességet hogy tudja, hogy a jó férj soha nem sérti meg a feleségét, de olykor próbára teszi az erejét és a döntő képességét, kitartani mellette minden viszonytagságba. És a végén adtam neki a könnyet mely kicsordul és kizárólag csak az övé. Hogy fel tudja használni bármikor mikor szüksége van rá. Hogy mindent el tudjon viselni. Ahhoz a könnyhöz joga van.
Senki nem bír ki szó nélkül annyit mint az asszony. Az asszony szépsége nem a ruhába van melyet hord. Nem az alakjába nem is abban hogyan fésüli a haját.
Az asszony szépsége a szemeibe kell hogy legyen mert azok a kapu a szívéhez és a helynek amelyben a szeretet lakik."
Gondolatok, +1:
Amikor napok múlva is ugyanúgy érzed az illatát, és még mindig visszhangzanak a fejedben a mondatai, vissza tudod idézni, milyen amikor csókol, és hogy milyen jó azt érezni, amikor átölel, és úgy érzed, semmire nincs szükséged rajta kívül.
Emlékszel a mosolyára, és arra, hogy a füledbe súgta halkan, hogy szeret. Amikor minden egyes búcsúzáskor úgy érzed, egy kis rész meghalt belőled, mintha kiszakították volna a szívedből. Amikor nem tudsz várni, hogy újra lásd, amikor pedig újra találkoztok, legszívesebben a nyakába ugranál, esetleg meg is teszed. Amikor egy életre elegendő sem lenne elég belőle, nem tudsz vele betelni, vele kelsz és fekszel, állandóan a fejedben jár... Nos, ez a szerelem