Néha tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak, mint ők nekünk...

Néha tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak, mint ők nekünk.
Ezért sem hiszek az ígéretekben: a “majd jövök”, meg “majd találkozunk”, meg “elmegyünk ide-oda”, meg “majd kereslek”, meg “szeretlek” ,vagy egyáltalán “számítasz valamit”.
Mert ha valaki azt akarja, hogy jelen legyek az életében, az helyet csinál benne.
Gondolatok, +1:
Ha nem látod már kis lábnyomait eső után az aszfalton... ha nem lesz a sarokban a kedvenc takarója... ha nem lesz az edénykéje a megszokott helyen... ha nem látod a csillogó vízcseppeket mindenhol, amikor ivott... ha nem lóg a póráz az előszobában... ha nem hallod kis mancsai kopogását... ha nem kapja fel a fejét legkisebb mozdulatodra... ha felriadsz éjjel, mert hiányzik valami, aminek a léte idáig benne volt mindenben...

...akkor előveheted a kopott nyakörvet, az elnyűtt játékot, a megrágott távirányítót, az összenyálazott könyvet, a képeket. Akkor végig tudod nyugodtan gondolni, mi volt, amíg hozzád tartozott. Hogy miért nem adtál neki, mikor türelmesen ült melletted és várt egy kicsi, nagyon kicsi falatot. Hogy miért nem mentél vele rögtön, amikor láttad, hogy mennie kell. Hogy mért kiabáltál vele a szétrágott papucs miatt, pedig ő egész nap rád várt. Mert az egész életét azzal töltötte, hogy rád várt. Mert dolgoztál, tanultál, moziba, strandra mentél. És ő várt. Nem haragudott, nem hibáztatott, nem panaszkodott. Öröm volt neki az is, ha várhatott rád. Nem értette, miért nem mehet veled mindenhová, hiszen neki az volt az álma: mindenhol veled, mindig. De az ő életét a tiéd határozta meg, az ő vágyait a tieid irányították. Az ő álmait te álmodtad meg helyette.

Vedd elő a képeit. Mindet tedd félre, csak kettőt hagyj elől... Egy olyat, amire ha ránézel, elmosolyodsz.. És egy olyat, amitől elsírod magad. Ha jól választottál, csak egy kép lesz előtted.

Ezek is érdekelhetnek