Látjátok ezeket az embereket mögöttem? Rohannak a munkába...

Látjátok ezeket az embereket mögöttem?
Rohannak a munkába, és nem figyelnek már semmire. Néha annyira elkapnak minket a hétköznapok, hogy elfelejtjük élvezni az élet valódi szépségét. Mint a zombik. Nézz fel végre a telefonodról, és láss! Köszönj rá valakire, és öleld meg, ha úgy tűnik, bántja őt valami! Segíts valakinek! Minden napot úgy kell élned, mintha csak az utolsó volna. Amit sokan nem tudnak rólam, az, hogy néhány éve depressziós voltam. Soha senkinek sem mondtam el. Egyedül kellett harcolnom a depresszióból kivezető úton. Mert az egyetlen ember, aki visszatartott engem a boldogságtól, én magam voltam. Pedig minden nap értékes, szóval, így is kell kezelnünk. A holnap egyáltalán nem biztos, ezért ma és most élj!

Remélem, megosztod ezt a posztot,
hogy messzire jusson a szeretet üzenete.
Gondolatok, +1:
Egy nő, 30 és 45 éves kora között a legalkalmasabb arra, hogy új életet kezdjen. Ekkor a legszebb, ekkor a legfogékonyabb a lelki intuíciókra, ekkor hagyatkozhat leginkább a megérzéseire. Eddigi melléfogásaiból sok mindent megtanulhatott. Igen, eddig nem késő. 30 és 45 év között még mindent megélhet. Sokkal inkább mint huszonévesen. A nagy szerelemet, a nagy szenvedélyeket, a kedvenc filmjeit kedvese karjában, a kedvenc szini előadást párja oldalán. Ebben a korban a nő, igazi ajándék egy férfinek. Ekkor még lefelejtheti a csalódásait, elfelejtheti rossz választásait, és immár érettebb szemmel, fejjel és szívvel választhatja ki azt a személyt, aki mellett immár végleg kiköthet, akitől már nem kell tovább hajóznia, akinél végleg lehorgonyozhat. Akivel megépíthetik az örök hidat a két szív között, ami csak az övék.